Átadták a felújított esztergomi kerektemplomot

Elkészült az esztergomi Szent Anna-templom, közismertebb nevén kerektemplom külső felújítása. A három évig tartó munkálatok után a templom homlokzatát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg vasárnap.

kdnp.hu – MTI

Erdő Péter a szentmise homíliájában arról beszélt: a kerektemplom Esztergom egyik jelképe, az ismét régi fényében ragyogó „kupola csillogása pedig így, karácsony előtt, talán a legszebb dísz ennek a közösségnek a karácsonyfáján". A kupola „szelíd csillogásával otthonosságot áraszt", olyan, mint a „családi tűzhely, amely körül jó együtt lenni" - tette hozzá.
    
Erdő Péter kitért arra: a kerektemplom „mintegy rímel az esztergomi bazilikára", és ezzel „eszünkbe juttatja, hogy a helyi közösségekből tevődik össze az egyházmegye nagy közössége, az egyházmegyékből pedig a világegyház". A templom felújítása során újjáépítették nagykupoláját: kicserélték favázának több mint felét és aranyszínű vörösrézlemezekkel burkolták a csaknem kétezer négyzetméternyi felületet.
    
A nagykupola fölötti kiskupola szintén felújításra szorult, ugyanis még a második világháborúban találat érte, és azóta egy 15 centiméter átmérőjű lyuk volt rajta. Emellett szigetelték az épület lábazatát, újrafestették a homlokzatát, továbbá felújították a sekrestye tetőszerkezetét is.  A felújítás állami, pályázati és egyházmegyei pénzből valósult meg, a restaurálás a templom belső terét nem érintette.
   
A török elől menekülő Várady Pál esztergomi érsek 1543-ban Nagyszombatba helyezte át székhelyét, és az érsekség csak 1820-ban költözhetett vissza. A székvárosba hazatérő Rudnay Sándor hercegprímást ünneplő tömeg fogadta a budai és a komáromi út találkozásánál. Rudnay Sándor ezen helyen, a ma az ő nevét viselő téren építtette fel a Szent Anna-templomot.
    
A templom tervének elkészítésével Packh Jánost, a bazilika építésének vezetőjét bízta meg, aki a római Pantheon mintájára szerkesztette meg a tervet, hogy alkalma legyen gyakorolni a kupolaépítést, mielőtt hozzákezdene a bazilika nagyobb méretű kupolájához. A templom alapkövét 1828-ban tették le, az épület 1837-re készült el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!