Átadták a Párbeszéd Házát

Forrás: Magyar Kurír

Május 20-án ünnepélyes megnyitó keretében adták át a Párbeszéd Házát a budapesti Horánszky utcában. A jövőre százéves épület felújítása 2003-ban kezdődött el, ekkor került vissza a jezsuita rend tulajdonába. Forrai Tamás, a Magyar Jezsuita Rendtartomány tartományfőnöke köszöntőjében kiemelte: az eredetileg kongregációs házként a kisközösségek, világiak számára állított épület most újból a jezsuita küldetést tudja teljesíteni, vagyis párbeszédet kezdeményez a hit és a kultúra, a hit és a társadalom, a hit és a nem hit között. A Párbeszéd Háza olyan lelkiségi, kulturális központ szeretne lenni Budapest belvárosában - jelentette ki a tartományfőnök - amire ma nincs igazán példa. Ugyanakkor hangsúlyozta: úgy adják át az épületet, hogy abban már élet van, meg van töltve tartalommal. Olyan emberek, közösségek vették már eddig is birtokukba, akik tudják, mi a feladatuk az egyházban. A köszöntő után Vértesaljai László, a szomszédos Jézus Szíve-templom vezető lelkésze áldotta meg a központot.

A házavató keretében nyílt meg a Trón és oltár című kiállítás, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tulajdonában levő jezsuita díszletképekből és látványtervekből nyújt ízelítőt az eredeti látványhoz közel álló selyemmolinós formában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!