Az agrár tárca támogatja a fiatal gazdákat, ők a vidék jövője

Forrás: MTI

A vidék és a fiatal gazdák és a vidék jövője elválaszthatatlan egymástól, az agrár tárca elkötelezett az erős vidék mellett, amit csak velük együtt lehet megvalósítani - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten Fiatal Gazda Konferencián.

A államtitkár szerint ezt a célt szolgája többek között a Darányi Ignác Terv, a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) keretprogramja, amelynek megvalósítására 2013-ig mintegy 300 milliárd forint – nemzeti és uniós – forrás áll rendelkezésre.

Felhívta a figyelmet: a stratégia célja, hogy Magyarországon értékes, egészséges, biztonságos és génmódosítás-mentes élelmiszert állítsanak elő, úgy, hogy közben megvédhetők legyenek Magyarország természeti értékei, élővilága, emberi közösségei, kultúrája. Kiemelt feladat továbbá a vidéki munkahelyek megőrzése és gyarapítása, a foglalkoztatás növelése.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!