Az állami cégeknél is csökkennek a fizetések

Forrás: HírTv, MNO

Az állami cégek vezetőire azért nem vonatkozik a kétmilliós plafon, mert egyrészt ők a versenynek is ki vannak téve, másrészt pedig ők is áttértek a bértömeg-gazdálkodásra, így 10-15 százalékkal kevesebb pénzt oszthatnak szét – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Hír TV Rájátszás című műsorában.

A jegybankelnök fizetése kapcsán Szijjártó úgy fogalmazott: nem Simor András fizetéséről van szó, hanem egy általános elvről. Hozzátette, ha az elnök függetlenségét sértené a kétmillió forintos plafon, akkor ilyen alapon a többi vezető függetlensége is kétségbe vonható lenne. „Nagyon illojális” – mondta azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet információ szerint Simor Brüsszelhez fordult az ügyben.

A politikus a nyugdíjasoknak küldendő 1,7 millió konzultációs levélről szólva hozzátette, remélik minél több válasz érkezik majd, melyeket a miniszterelnökség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium munkatársai értékelnek majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!