Az anglikán és a katolikus püspökök is ellenzik a melegházasságról szóló törvényjavaslatot

A melegházasságot legalizáló törvényjavaslat zárószavazása előtt az anglikán és a katolikus egyház is a jogszabály elutasítására szólította fel a brit parlamenti képviselőket – jelentette a Vatikáni Információs Szolgálat.

Justin Welby, Canterbury új érseke a Szent Pál-székesegyházban hétfőn tartott beiktatási ünnepségén is kifejtette, hogy a házasságnak mindig meg kell maradnia „egy férfi és egy nő egységének”.

A katolikus egyház is fellépett az új jogszabály ellen, arra biztatva a hívőket, hogy képviselőiket a törvény elutasítására kérjék. A püspökök a parlamenti képviselőknek egy kiadványt juttattak el, amelyben elmagyarázták, miért ellenzik a tervezetet.

Peter Smith southwarki katolikus érsek a The Daily Telegraph című lapnak kijelentette, hogy „a házasság egy férfi és egy nő egységeként való értelmezése előrébb való az államnál és az egyháznál, és egyik intézmény sem jogosult megváltoztatni azt”.

Bár a kormány ígéretet tett arra, hogy az egyházakat nem kötelezi az azonos neműek házasságkötésének szentesítésére, a püspökök attól tartanak, hogy az ezt visszautasító egyházak az Emberi Jogok Európai Bírósága elé kerülhetnek. A főpapok másik aggodalma, hogy az egyházi iskolák pedagógusait arra kényszeríthetik, hogy a melegházasság és a hagyományos házasság egyenrangúságát hirdessék, ha pedig nem ezt tanítják, az új szabályozás értelmében vádat emelhetnek ellenük.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!