Az árvíz is megmutatta, hogy kell az M9 autópálya

Forrás: MTI

A májusi-júniusi árvíz is bizonyította, hogy meg kell építeni az M9-es autópályát – jelentette ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság ülésén Firtl Mátyás, Sopron kereszténydemokrata országgyűlési képviselője.
Amikor megsüllyedt a víz által alámosott M1 autópálya, a forgalmat alacsonyabb rendű utakra kellett terelni, de azok egy része olyan rossz állapotban van, hogy nem bír ki ekkora terhelést – mondta.
    
Az ülésen Janák Emil, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője arról beszélt: fel kell készülni a kiugróan súlyos árvizekre, de az állam is  csak egy bizonyos szintig adhat biztonságot” az ilyen természeti csapások ellen. Az emberi tényező szerepe kapcsán megjegyezte: számos gazda beszántotta a földjén futó vízlevezető árkokat, így ugyan pár százalékkal növelni tudta a termőterületet, de ezt annak árán érte el, hogy most akár az egész termését elvihette a víz.
    
Szóvá tette, hogy a májusi első árhullámról későn kaptak jelzést, az is csupán 30-60 milliméternyi csapadékról szólt, miközben több helyütt 100, Bakonyszombathelyen 150 milliméternyi csapadék hullott. A két héttel később indult második hullámban azért is tudtak eredményesebben védekezni, mert volt egy-két nap felkészülési idejük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!