Az ÁSZ visszautasítja a Transparency International „megalapozatlan és méltatlan" támadását

Forrás: MTI

A Transparency International (TI) nevű nemzetközi korrupcióellenes szervezet szerdán, Brüsszelben nyilvánosságra hozott jelentése szerint a közelmúltbeli magyarországi alkotmányos változások hatalmi visszaélések kockázatát vetik fel az erős kormányzat, valamint az olyan parlament által, amelyben az ellenzéknek kevés rálátása van a kormányzó többségre. Az általános tanulmány közzététele utáni vitában Alexa Noémi, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta; Magyarországon többek között a számvevőszéknél is felmerül a jelentős befolyás kockázata. Kitért arra, hogy az ÁSZ elnöke korábban a Fidesz frakcióvezető-helyettese volt.

Az Állami Számvevőszék erre reagálva közleményében azt írta, Domokos László nyolc évvel azelőtt volt a Fidesz frakcióvezető-helyettese, hogy az ÁSZ elnökévé választották volna. Hozzátették: elvárják TI-től, hogy „tegye egyértelművé, mire alapozza súlyos és az ÁSZ szakmai tisztességét megkérdőjelező állításait".

Emlékeztettek arra, hogy a TI „korrupciós kockázatokkal foglalkozó Nemzeti Integritás Tanulmányának egyik szerkesztője", Hack Péter szintén egy egykori pártpolitikus, „akinek a pártatlanságával és objektivitásával kapcsolatban nem merül fel kétely". Hack Péter 2002-ig SZDSZ parlamenti képviselője volt.

A számvevőszék az egyenlő elbírálás jegyében arra kéri a TI ügyvezetőjét, hogy kizárólag a munkája alapján ítélje meg a szervezet elnökének tevékenységét. Az ÁSZ ellenőrzéseit szigorú szakmai standardok alapján, transzparens módon, minden egyéb szervezettől függetlenül, pártatlanul végzi - áll a számvevőszéki közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!