Az autonómia évének nyilvánította 2013-at az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Forrás: mno.hu

Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke javaslatát kézfelemeléssel szavazta meg szombaton a Válaszd az életet, válaszd az autonómiát című, Szatmárnémetiben tartott konferencia közel négyszáz fős hallgatósága. A volt püspök arra kérte az autonómia híveit, töltsék meg tartalommal az autonómia évét, szervezzenek rendezvényeket az autonómia szolgálatában.

A konferencián előadóként részt vevő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke ma már hibának látja, hogy tíz évvel ezelőtt nem alapítottak pártot. Hozzátette, hogy az EMNT tíz évvel ezelőtti zászlóbontásakor még úgy látták, a pártosodó Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben egy igazi, mindenkit befogadó szövetséget kell létrehozni.

Elfogadták a Szatmári nyilatkozatot

A konferencia résztvevői Szatmári nyilatkozat címmel dokumentumot fogadtak el, amelyben kinyilvánították, hogy a cselekvés útját választják az autonómia elérésének érdekében. Leszögezték, hogy a közösség sikeréhez nem csupán Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében ki kell alakítaniuk az autonómia-központú politikai konszenzust a magyar szervezetek között.

A szatmári nyilatkozatban azt is leszögezték, újra benyújtják a román parlamentben az autonómia törvénytervezeteit, és ha szükséges, több százezer aláírással nyomatékosítják. Ezzel egy időben azonban a parlamenten kívüli jogszerű politikai nyomásgyakorlás eszközeit is szükségesnek tartják.

A konferencia résztvevői a Partiumi Autonómia Tanács megalapításának szándéknyilatkozatát is elfogadták. Szilágyi Ferenc, az EMNT alelnöke előadásában úgy vélte, hogy a Magyarországgal szomszédos régió jobb adottságokkal rendelkezik az autonómia elérésére, mint a Székelyföld, hiszen szervesen kapcsolódik Magyarországhoz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!