Az egészségügy területén is erkölcsi megújulásra van szükség

Forrás: MTI

Lezsák Sándor szerint a gazdaság jobb teljesítőképességére van szükség ahhoz, hogy az egészségügy helyzete is rendeződjön, hogy ne legyen ez a „feszült, ideges, ingerlékeny hangulat", ami táptalaja az olyan döntésnek, amely egyaránt sújthatja a beteget is, a költségvetést is. Az Országgyűlés alelnöke utalt azokra a visszaélésekre, amelyek során „néhány száz, néhány ezer eset tulajdonképpen több tízezer embernek a betegségét, a tisztességét kérdőjelezi meg".

Erkölcsi megújulás nélkül ez a terület sem fog megváltozni, és gondolom, hogy a dolgok összefüggnek – fogalmazott Lezsák Sándor a lakiteleki Népfőiskolán megrendezett akadálymentes napon. A Népfőiskola 13. alkalommal rendezte meg ebben az évben az egészségkárosultak napját, amelyen csaknem ezer vendég vesz részt a reggeltől estig tartó programokon.

Lezsák Sándor elmondta: törvényhozóként, képviselőként állandó kapcsolatban áll ezekkel az emberekkel, akiktől a sorsukat, élethelyzetüket érintő kérdésben kap, „akár kéretlenül is javaslatot vagy éppen háborgást". Tapasztalatai szerint az elmúlt esztendőben megnövekedett „a rágalomnak, a félretájékoztatásnak, a torzításnak" a száma, „képtelen dolgok keringenek" ebben a zárt világban, és teremtenek feszültséget teljesen feleslegesen. Az állam nagyon kemény feladata, hogy ebben rendet teremtsen, a rendteremtés pedig érdeksérelemmel járhat - mondta a politikus, hozzátéve: ezt kell a minimumra csökkenteni.

Az Országgyűlés alelnöke fontosnak tartja, hogy közvetlenül kapjon visszajelzést a fogyatékosokat is érintő jogszabály-módosítások hatásáról. Hangsúlyozta: a mostani átalakulás során – amikor megközelítőleg négyszáz törvényt, törvénymódosítást fogadott el a parlament és megszületett az új alaptörvény – teljesen természetes, hogy a törvényhozás követ el hibákat, ezeket rövid időn belül korrigálni kell. „Erre is alkalmas ez az összejövetel, ha ilyen van, akkor magam is közreműködök abban, hogy egy módosító indítvány azonnal bekerüljön a parlamenti gépezetbe" – mondta Lezsák Sándor. A jó törvény nem zavarja túlságosan az életet – tette hozzá.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kormányzati elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni a rendezvényre, azért levélben köszöntötte a részvevőket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!