Az egyetlen hatékony mód a déli határ megvédésére a határzár

Forrás: MTI

Az ideiglenes műszaki határzárat tartja az egyetlen hatékony megoldásnak a Fidesz a déli országhatár megvédése érdekében.

Ezt Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen hangsúlyozta: a kormányoldal minden lépésének az a célja, hogy drasztikusan csökkenjen az illegális bevándorlás mértéke és a magyar emberekre, a hatóságokra háruló nyomás.

A politikus jelezte: készek a büntető törvénykönyv módosítására, hogy szabálysértés helyett ismét bűncselekménynek minősüljön a tiltott határátlépés.

A bevándorlók sátrakban elhelyezését firtató kérdésre a szóvivő azt válaszolta: kormányzati törekvés, hogy amennyire lehetséges, a táborokat a települések határain kívülre helyezzék, és ott alakítsanak ki megfelelő tartózkodási körülményeket, ami elsősorban sátrakat jelenthet.

Kiemelte: a magyarországi migrációs nyomás nagyon erős, az idén már – csütörtök éjfélig – 82 451 illegális bevándorló érkezett az országba, döntő többségük a szerb-magyar határon keresztül. Ha ez így megy tovább, éves szinten elérheti a 200 ezret a tiltott határátlépők száma – tette hozzá.

Az illegális bevándorlás olyan mértékű, amit sem a magyar szociális, sem az államigazgatási rendszer nem képes kezelni – mondta Tuzson Bence, úgy fogalmazva: népvándorlásszerű folyamatról van szó, tömegek indultak el Európa felé.

A frakciószóvivő szerint a kormányzati politikát a magyar emberek is támogatják, hiszen – mondta – példátlan sikerű volt a témában indított nemzeti konzultáció, az eddig feldolgozott kérdőívek alapján az látszik, hogy az emberek nagy többsége a korábbiaknál sokkal szigorúbb politikát akar az ügyben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!