Az egyházak segélyszervezetei a rászorulók szolgálatában

Forrás: MTI

Tűzifát osztanak a rászorulóknak a Katolikus Karitász és Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai országszerte, a Hit Gyülekezete és szeretetszolgálata is tűzifával, meleg teával, étellel segíti a hideg által veszélyeztetett embereket.

Az utóbbi hetekben a Katolikus Karitász 19 megyében, 110 településen mintegy 10 millió forint értékben osztott ki tűzifát. Ebből 500 rászoruló család kap 1-1 köbméter tüzelőt, amely néhány hétig segít átvészelni a téli hideget. Az összesen ötszáz köbméter tűzifát a településekhez eső legközelebbi erdőgazdaságok biztosítják a segélyszervezeten keresztül – közölte a Katolikus Karitász pénteken az MTI-vel.

Az egyházmegyei karitászközpontok vezetésével számos helyen osztanak teát, meleg ételt és ruhát, illetve több helyen várják nappali melegedőkben a menedéket keresőket. Egerben éjszakai szállást is nyitott a Karitász.

A Magyar Református Szeretetszolgálat a héten 26 családhoz juttat el tűzifát, emellett élelmiszerrel, takaróval, ruhával és meleg élelemmel látja el a rászorulókat. A szervezet második hete üzemelteti „majd ha fagy" teajáratát Debrecenben és Budapesten, a hajléktalanok forró teát, ennivalót, C-vitamint és édességet kapnak. Debrecenben naponta 120 hajléktalanhoz jut el a szervezet segítsége. Az otthontalanok a Magyar Református Szeretetszolgálat ideiglenes szállásán meleg élelmet is kapnak, és nemcsak éjszakára húzódhatnak be a Túlélő pontra, hanem péntek estétől hétfő reggelig folyamatosan a szálláson tartózkodhatnak – közölte a karitatív szervezet az MTI-vel.

A nagy hidegben a Magyar Református Szeretetszolgálat ismét megnyitja egyik 15 fő befogadására alkalmas intézményét. A szeretetszolgálat segítő tevékenységéhez örömmel fogad plédeket, gyermekruhákat, pelenkát és tartós élelmiszert.

A hét közepe óta üzemel a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának (HAH) két budapesti melegedősátra Kőbányán a Sibrik Miklós úton 12 órás nyitva tartással és a Blaha Lujza téren 24 órás nyitva tartással. Naponta 500 adag meleg étellel és 500 adag zsíros kenyérrel, meleg teával várják a rászorulókat, vasárnap 14 óra után meleg ruhaneműket, pokrócokat és lábbeliket osztanak.

A HAH - együttműködve a helyi önkormányzatokkal – az egész ország területén segíti a hideg által veszélyeztetett embereket. Az egyház a vészhelyzetre tartalékolt készleteit felszabadítva ezekben a napokban tízezer fő részére biztosít meleg ruhaneműt, lábbelit és pokrócokat. Emellett napi ezer adag ételt és teát osztanak szét, és 250 köbméter tűzifával is segítik a rászorulókat. „Teajárataik" és szociális segítőik a hét minden napján járják az ismert, hajléktalanok által használt búvóhelyeket, a szükséges élelmiszer- és ruhasegítség mellett felajánlják a melegedőbe való beszállítást is.

A gyülekezet helyi közösségei Veszprémben, Tatabányán, Nyíregyházán, Budapesten, Sopronban, Pécsett, Szigethalmon, Békéscsabán, Gyöngyösön és Vácott a többi között étellel és itallal, ruhákkal enyhítik a bajbajutottak gondjait.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!