Az egyházak a támogatottságukkal arányosan lehetnek jelen az oktatásban

kdnp.hu
Forrás: MTI

Kormányzati javaslat készül arról, hogy egy egyház ne vállalhassa jóval több intézmény fenntartását annál, mint amennyi a tényleges támogatottsága az országban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP pártszövetség frakcióüléséről távozóban arra a felvetésre válaszolva, hogy a Hit Gyülekezete egyre több iskolát vesz át.

A kormányfő egyértelművé tette: az egyházak által működtetett intézmények ügyét nem tekinti sem ideológiai, sem vallási kérdésnek.

 Mint mondta, a szociális és az oktatási ügyekért felelős miniszter, Balog Zoltán és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közös javaslatot készít az arányosság érdekében, vagyis hogy egy egyház ne vállaljon jelentősen több intézményt annál, mint amennyi a tényleges támogatottsága az országban, ellenkező esetben ugyanis az adott felekezet hitéletben elfoglalt szerepe és a hitélet alapján nyújtott szolgáltatások mértéke elválik egymástól.

Hozzátette: mindezt egy szabály fogja rögzíteni, és így nem kell attól tartani, hogy egy-egy kisebb befolyással rendelkező egyház a tényleges szellemi hatása alapján vett súlyához képest sokkal nagyobb arányú intézményfenntartást vállal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!