Az egyházi vezetők is elutasítják a tiszaeszlári vérvád felemlegetését

Forrás: MTI

Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők csütörtökön közös állásfoglalásban utasították el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, „amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet".

A dokumentumot Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke írta alá.

Mint fogalmaztak, egyházi vezetői szolgálatuk kötelezi őket arra, hogy szót emeljenek a gyűlöletkeltés ellen. Emlékeztettek Krisztus tanítására: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!", hozzátéve: „hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel".

Az egyházi vezetők különösen is aggasztónak találják, hogy a gyűlöletkeltő beszéd a Parlament falai között hangzott, hangozhatott el. Hangsúlyozták: a magyar törvényhozásnak, a politikai közbeszédet meghatározó képviselőknek, politikusoknak fokozott felelősségük van a gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban.

Úgy fogalmaztak: a tiszaeszlári vérvádat és az általa keltett gyűlöletet elutasítva együtt hívunk mindenkit a szeretet és az elfogadás krisztusi parancsának követésére és hirdetésére, az igazi emberi értékek alapján álló alkotó együttműködésre.

Baráth Zsolt jobbikos parlamenti képviselő április 3-án, napirend utáni felszólalásában Solymosi Eszterről emlékezett meg; úgy fogalmazott, a tiszaeszlári lányt zsidó emberek ölhették meg 1882-ben, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró „külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítéletet hozni.

Fónagy János államtitkár a képviselő felszólalására úgy reagált: a Jobbik ezzel „oda sorolta magát, ahova sokan gondolják", hogy tartozik. A vérvád felemlegetését a többi parlamenti párt és más egyházak is elítélték.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!