Az ellenzéki képviselők támogatását várja a Fidesz

Forrás: MTI

Az ellenzéki képviselők támogatását várja a Fidesz ahhoz, hogy hétfőn a házszabálytól való eltéréssel megszavazhassák a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását, mellyel megakadályozzák, hogy az ároktői banda egyik tagja szabadlábra kerüljön – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a házszabálytól eltérjenek, az Országgyűlés négyötödének, vagyis az ellenzéki képviselőknek is meg kell ezt szavazniuk. Ellenkező esetben, ha csak kedden szavazhat erről a parlament, kicsúszhatnak a tíz napos határidőből, s így K. András, akit egyebek mellett nyereségvágyból különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberöléssel vádolnak, november 22-én kiszabadulhat az előzetes letartóztatásból.  

„Azok a képviselők, akik hétfőn a parlamentben a sürgős tárgyalásra nemmel voksolnak, egyértelműen egy gyilkossággal vádolt ember pártjára állnak” – fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve: „ezt pedig egyetlen parlamenti képviselő sem engedheti meg magának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!