Az emberek nem kérnek a baloldal egészségügyi ötleteiből

Forrás: MTI

A Fidesz szerint az emberek nem kérnek a baloldal egészségügyi és szociálpolitikai ötleteiből. Így kommentálta a kormánypárt, hogy az MSZP országos választmánya szombaton egészségügyi és szociálpolitikai programot fogadott el.

A Fidesz az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy a baloldal nyolcéves kormányzásának szélsőséges gazdaság-, egészségügyi és szociálpolitikája sodorta veszélybe a magyar emberek anyagi, fizikai biztonságát, ezért a baloldal „egészségügyi ámokfutásából" sem a szakdolgozók, sem a betegek nem kérnek többet.

Mint fogalmaztak, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok tönkretették az országot, elszegényítették az embereket, beteggé tették a magyar társadalmat.

A kormánypárt szerint 2010 előtt a baloldal mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse a betegek gyógyítását, az egészségügyi dolgozók megélhetését, és csak az egészségügyi dolgozók hivatástudatának köszönhetően nem omlott össze az ágazat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!