Az erdélyi pártelnökök a magyarországi pártalapításról

Forrás: MTI

Az RMDSZ vezetése nem foglalkozott a magyarországi pártalapítás kérdésével, és a közeljövőben nem is fog ezzel foglalkozni, mert az őszi romániai parlamenti választásokra való felkészülést tekinti a legfontosabb feladatának – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Erről a kérdésről nincs döntés, és a közeljövőben nem is lesz, de a gondolat régóta érlelődik" – tette hozzá. Az RMDSZ-nek „lehetne Magyarországon is intézményes kerete, egy párt, amelynek a kettős állampolgársággal rendelkezők odaadhatják a szavazataikat. Ez nem akkora szentségtörés, mint amekkorának néhányan látják” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának nyilatkozva úgy vélte, becsületesebb és járhatóbb út lenne, ha az RMDSZ a nyilvánosság előtt vállalná a szégyellt magyarországi politikai kapcsolatait. „Ha az RMDSZ vállalja kapcsolatait a Magyar Szocialista Párttal, befolyását arra használhatja, hogy a magyarországi partner javítson a nemzetpolitikáján" – vélekedett Toró. Hozzátette, a kapcsolat érvényesítésével elkerülhető lett volna például a 2004. december 5-én tartott népszavazás eredménye.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: „Magyarországon nem kell az RMDSZ-t bejegyezni, ott már van egy: úgy hívják, hogy MSZP”. Szász szerint a magyar nemzetpolitikának nem érdeke, hogy a bukaresti kötődésű pártokat Magyarország területére exportálják, hanem inkább az, hogy a magyarországi közéletet kiterjesszék az egész Kárpát-medencére. „A magyar nemzetpolitika központja nem Pozsony, Belgrád vagy Bukarest, hanem Budapest kell hogy legyen" – hangoztatta az MPP elnöke. A Kárpát-medencét egységes térként kell megjeleníteni, nemcsak kulturális és gazdasági, hanem politikai értelemben is, „abban a szövetségi rendszerben és abban a nemzetpolitikában, amit a Fidesz képvisel" – szögezte le Szász Jenő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!