Az EU kifogásai alapján az alaptörvény első módosítását tárgyalja az Országgyűlés

Forrás: MTI

Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén kezdi tárgyalni az év elején hatályba lépett új alaptörvény első módosítását, illetve a jegybanktörvény ahhoz kapcsolódó változtatását.

Az Európai Unió kifogásai alapján összeállított előterjesztés egyebek mellett törölné az alkotmány azon cikkét, amely lehetővé teszi a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonását, emellett egyértelműsítik azt is, hogy az alaptörvény átmeneti rendelkezései is alkotmányos erejűek.

A parlament emellett az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. közvetlen állami felügyelet alá helyezését szorgalmazó javaslat esetében alkalmazhatja az úgynevezett kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalást, amellyel már kedden elfogadhatják az erről szóló, hétfőn napirendre kerülő indítványt.

A képviselők ezúttal is hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdik az ülést. Az ezt követő, szokásos interpellációs időszak után rövid határozathozatalokra lehet számítani, zárószavazást például csak két javaslatról, a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló új jogszabálytervezetről, valamint a bányászatról szóló törvénymódosításról tartanak majd.

A késő délutáni óráktól azonban összesen nyolc új, vagy korábban tárgyalni kezdett javaslat tárgyalásába kezd a Ház. Ezek között szerepel az is, amely kizárólagos állami tulajdonba helyezné a Magyar Export-Import Bank Zrt.-t és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-t. Az erről szóló indítványt – egy közelmúltban elfogadott házszabály-módosítást kihasználva – gyorsított ütemben tárgyalhatja a parlament, ami azt jelenti, hogy a javaslat általános és részletes vitáját egyszerre, hétfőn tarthatják, és eddig lehet majd módosító javaslatokat is benyújtani. Kedden pedig már az előterjesztés végleges formájáról, majd elfogadásáról döntenek a képviselők. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett indítvány a két társasághoz fűződő kormányzati, külgazdasági és államháztartási kapcsolatokkal indokolja a cégek közvetlen állami tulajdonba vételét.

A Ház a keddi határozathozatalok után kezdhet vitát az alaptörvény első módosításáról és a jegybanktörvény azzal összefüggő változtatásáról. Az indítványok szerint a  monetáris tanács napirendjét nem kell majd megküldeni a kormánynak, amelynek képviselője a későbbikben mégsem vesz részt a testület ülésein, emellett kikerülnek a törvényből a tanácstagok felmentését és a testület megszűnését szabályzó egyes passzusok is, továbbá azok a rendelkezések is, amelyek összevonhatóvá tették az MNB-t a PSZÁF-fal. Az alaptörvény első módosítása emellett egyértelműsíti, hogy az ahhoz fűzött átmeneti rendelkezések is az alaptörvény részét képezik, vagyis alkotmányos szintű rendelkezéseknek számítanak.

A keddi ülésnapon időkeretben tárgyalják még a Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Terve és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia – mélyszegénység, gyermekszegénység, romák – összhangjáról szóló jelentést is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!