Az Európai Néppárt az EB ajánlását fogja támogatni Magyarország ügyében

Forrás: MTI

Az Európai Néppárt (ENP) az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak (EB) azon ajánlásait fogja támogatni, amelyek biztosítják, hogy Magyarország teljes mértékben eleget tegyen az EU jogi előírásainak - hangsúlyozta pénteken kiadott közös nyilatkozatában Wilfried Martens, a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú Európai Néppárt elnöke, valamint Joseph Daul, a néppárti európai parlamenti (EP-) frakció vezetője.

Martens és Daul annak nyomán nyilatkozott az új magyar alkotmány életbe lépésével kapcsolatos kérdésekről, hogy a zöldpárti EP-frakció Magyarország elleni eljárást kezdeményezett az uniós alapértékek sérelmére hivatkozva. A liberálisok ehhez csatlakoztak, a szocialisták pedig felszólították José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy tájékoztassa az EP-t, milyen lépéseket kíván tenni Magyarországgal kapcsolatban.

Az ENP pártcsaládjához tartozik a Fidesz is, Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig az Európai Néppárt egyik alelnöke. A néppárti a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben.

Martens és Daul a közös nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament tavaly áprilisban fogadta el az új alkotmányt, „amely egy 1949-es keltezésű sztálinista típusú alkotmány helyébe lépett". Magyarország volt az egyetlen olyan közép-európai állam, amely nem alkotott új alaptörvényt a kommunizmus bukása után –  tették hozzá. A két néppárti vezető felhívta a figyelmet arra, hogy az új magyar alkotmány tartalmazza az uniós alapjogi charta előírásait, valamint „egy új, tisztességesebb választási rendszert, amely megadja a lehetőséget a kisebbségeknek a parlamenti képviseletre".

Ugyanakkor - folytatta Martens és Daul – ismeretes, hogy az Európai Bizottság felvetett több kérdést a jogalkotás néhány elemével kapcsolatban, és a testület jelenleg az angol, valamint a francia fordítás alapján azt vizsgálja, hogy ezek az elemek összhangban vannak-e az uniós joggal.

A néppárti vezetők utaltak arra, hogy az EU alapszerződése alapján az Európai Bizottságnak – az Európai Unió Bíróságának ellenőrzése mellett – felügyeletet kell gyakorolnia az uniós jog alkalmazása fölött.

„Szükségtelen is mondani, hogy az ENP támogatni fogja a bizottság ajánlásait, amelyek biztosítani fogják azt, hogy Magyarország teljes összhangban legyen az EU-joggal. Ebben az értelemben bízunk abban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szorosan együtt fog működni a bizottság vezetőségével, annak érdekében, hogy biztosítsa a jogalkotás összhangját az EU-joggal, valamint – ha az szükséges –  a módosítások megtételét" – fogalmazott Wilfried Martens és Joseph Daul.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!