Az Európai Uniónak meg kell védenie a gyerekeket is

Forrás: MTI

A gyermekek a legsérülékenyebbek, ezért Magyarország a korábbi soros elnökségek intézkedéseit folytatva és új kezdeményezéseket elindítva arra törekszik, hogy az EU többletbiztonságot és – garanciát jelentsen a gyermekeknek – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Parlamentben.

A gondozásból elszökött gyermekekről szervezett, háromnapos szakmai konferencia előestéjén tartott sajtótájékoztatón a tárcavezető kiemelte: a magyar uniós elnökség sürgeti a gyermekek szexuális kizsákmányolásáról szóló uniós irányelv elfogadását és a bajba jutott gyermekek segítésére létrehozott, egységes európai hívószám bevezetését minden tagállamban.

Navracsics szerint az elnökségi célok tervezésekor kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a gyermekek jogainak. Az elnökségi félév alatt több, a témához kapcsolódó eseményt szerveznek, legközelebb március végén rendeznek konferenciát az áldozatok védelméről, és külön hangsúlyt helyeznek a gyermekek kérdésére – fejtette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!