Az igazságszolgáltatás rendszerét ismerteti meg a KIM a fiatalokkal

Forrás: MTI

Olyan képzési programokat kíván indítani a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ősztől, amelyek révén a fiatalok megismerhetik az igazságszolgáltatás rendszerét – jelentette be a tárca vezetője kedden Budapesten. Navracsics Tibor a témában rendezett szakmai konferencia megnyitóján azt mondta: az áldozattá váló gyerekek számára traumatikus lehet a bírósági intézménnyel való találkozás, ezért szeretnék ezt a félelmet eloszlatni.

A kormányzat a gyermekbarát igazságszolgáltatás megteremtésével azt a célt tűzte ki, hogy a gyermekek számára komfortosabb jogszabályi környezetet és barátságosabb körülményeket teremtsen, ezzel könnyítsék az őket ért traumák elviselését – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes a Magyar Tudományos Akadémián rendezett tanácskozáson. Navracsics Tibor az igazságügyi szervezetek képviselői előtt arról is beszélt, olyan képzéseket is tartanának, amelyek a „modellértékű családi élettel" ismertetnék meg a gyermekeket. Szólt arról is, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatba kerülő gyerekek már az idén olyan idézéseket, tájékoztatókat kapnak majd, amelyek a számukra is érthetővé teszik, mit vár el tőlük a hatóság.

Az igazságügyi miniszter elmondta, eddig négy, úgynevezett gyermekbarát meghallgató szobát alakítottak ki, és 2014-ig el akarják érni, hogy minden megyeszékhelyen legyen legalább egy ilyen szoba, ahol az áldozattá váló gyermekek „nem traumatikus környezetben" tudnak beszámolni elszenvedett sérelmeikről a szakembereknek. Arról is beszélt, hogy Európában a felmérések szerint öt gyermekből egy valamilyen szexuális bűncselekmény áldozatává válik, és gyakran éppen az ismeretségi, „bizalmi" körből éri sérelem. Elmondta, Magyarországon 24 ilyen jellegű bűncselekményből mindössze egyre derül fény, mert a gyermekek nem merik jelenteni azt. Utalt arra, a kormányzat azért indította el korábban a Te légy a hangja – elnevezésű médiakampányát, hogy az ilyen bűncselekményeket a gyerekek környezetében élők jelezni tudják, vagy meg tudják előzni azokat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!