Az interneten folytatódik a kormány párbeszéde a fiatalokkal

Forrás: MTI

Az interneten folytatódik a kormány Rólad szól elnevezésű párbeszédsorozata a fiatalokkal júniustól – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A februárban elindított uniós forrású program célja, hogy a fiatalok közvetlenül találkozhassanak a döntéshozókkal, és javaslataikat be tudják építeni a kormányzati döntésekbe.

Novák Katalin elmondta: a most záruló országjáró roadshow keretében mintegy kétezer – 14 és 20 év közötti – fiatalt kérdeztek meg húsz magyarországi és négy határon túli városban arról, mit gondolnak a jövőjükről, milyen kérdések foglalkoztatják őket. A fiatalokat elsősorban egzisztenciájukat érintő témák érdekelték; a továbbtanulással, az ösztöndíj-lehetőségekkel, a munkavállalással és az otthonteremtéssel kapcsolatos kérdések. Jelezte, a visszajelzések alapján a fiatalok keveset tudnak még a július 1-jével induló új lakáscélú állami támogatásról, a családok otthonteremtési kedvezményéről.

A párbeszédsorozat utolsó, budapesti fórumán részt vett Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa, aki arról is beszélt: Európa és a fiatalok közötti kapcsolatrendszerben „valami nincs rendben". A bizottság ezért olyan intézkedéseket tervez, amelyekkel kezelheti a tüneteket, ehhez pedig párbeszédre van szükség a fiatalokkal.

Novák Katalin bejelentette: a Rólad szól elnevezésű program hétfőtől a „virtuális térbe", az internetre költözik; így a www.ujnemzedek.hu oldalon augusztus 31-éig elérhető lesz az a kérdőív, amelynek kitöltésével a fiatalok jelezhetik a kormányzatnak, hogy adott kérdésekben mi a véleményük. Kérdőíveikkel a nagyobb nyári fesztiválokon is meg kívánnak majd jelenni – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!