Az iskola szeretetre, a tudás szeretetére nevel

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az iskola csak „kölcsön kapja” a szülőktől a gyerekeket, ami komoly felelősséggel jár – jelentette ki  az emberi erőforrások minisztere a nemzeti tanévnyitón a Borsod megyei Hejőkeresztúron.

A miniszter arra bíztatta a szülőket, hogy a hamarosan elinduló köznevelési portálon fejtsék ki véleményüket az oktatásról, az iskoláról, hiszen sok olyan kérdés van, amelyet érdemes megvitatni. Balog Zoltán fontos kérdésnek nevezte azt is, hogy a kis falvakban hány gyereknek kell fenntartani az iskolát vagy az alsó tagozatot, valamint a tananyag mennyiségét, és azt is, hogy mit kellene erősíteni az iskolákban. Arra kérte a szülőket, hogy mondják majd el véleményüket a tanár-diák viszonyról is.

A pedagógus életpályáról szólva kitért arra, hogy 2017-ig 40 százalékkal emelkedik a tanárok, tanítók jövedelme. Ugyanakkor ez nemcsak fizetésemelésről szól, hanem arról, hogy egységes rendszerben, a minőséget ellenőrizve lehet majd tanítani. Beszélt arról is, hogy a nemzeti köznevelési rendszerben két célt határoztak meg, a versenyképes tudást, azt, hogy mindenki képességének megfelelő képzéshez jusson.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy kedden 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás diák kezdi meg a 2015/2016-os tanévet, százezren közülük először lépik át az iskola kapuit. Az iskola szeretetre, a tudás szeretetére, a tudás iránti vágy szeretetére nevel.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!