Az MSZP megalázza a rászoruló embereket

Forrás: MTI

A Fidesz szerint az MSZP az elmúlt hetekben csak azt bizonyította be, hogy nem tud és nem is akar segíteni a rászoruló embereknek, csak megalázza őket: ha kormányon van, intézkedéseivel, ha pedig ellenzékben, akkor a hazugságaikkal – jelentette ki hétfőn Zsigó Róbert újságírók előtt a Parlamentben.

A kormánypárti politikus szerint a „szocialisták csúnyán megbuktak az éhségmenettel”, mert kiderült, hogy a segítségük nem az emberekről szólt, hanem magukról, csak biodíszletnek használták az embereket, és egyetlen cél vezeti őket: hogy visszatérjenek a hatalomba.

A fideszes politikus úgy fogalmazott: amikor kormányoztak, akkor nem foglalkoztak az emberek problémáival, hanem csökkentették a nyugdíjat, háromszorosára emelték a gáz árát, munka helyett segélyt adtak az embereknek, és devizahitelek felvételébe hajszolták őket.

Zsigó Róbert mindezt annak kapcsán közölte, hogy „Munkát, kenyeret!” felirattal molinót feszítettek ki a Parlament elé a Közmunkás Szakszervezet (KSZ) tagjai, illetve az „éhségmenet” aktivistái hétfő délután, az MSZP ugyanott tartott sajtótájékoztatója után. Nyakó István (MSZP) elmondta, a transzparenssel nem provokálni akarnak, csak munkát és kenyeret akarnak kérni azoknak a százezreknek, akik most fáznak és éheznek. Úgy fogalmazott, a felirat csak azoknak lehet provokáló, akik azt gondolják, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!