Az MSZP osztozik az MSZMP felelősségében

Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában az Országgyűlés - a Fidesz-KDNP javaslatára - kimondta, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.

Forrás: MTI

Az átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabályt - amely az alaptörvény része - pénteken fogadta el az Országgyűlés.

Rögzítették azt is, hogy eddig elmaradt a kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, ám most „lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére". A törvény lehetőséget ad az előző rendszer vezetőinek biztosított állami nyugdíj és más juttatások csökkentésére is.

A törvény egy nyilatkozattal kezdődik, amely szerint a mai magyar jogállam nem épülhet a kommunista rendszer bűneire. Ezután felsorolja, miért terheli felelősség az MSZMP-t és jogelődeit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!