Az MSZP politikai haszonszerzésre használja a brókerbotrányok károsultjait

Forrás: MTI

A Fidesz szerint az MSZP-t nem érdeklik a "brókerkárosultak", problémáikat politikai haszonszerzésre használja, miközben továbbra is a csaló brókerek oldalán áll.  nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Szakács László szocialista politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: időhúzásra, a Quaestor-károsultak kifárasztására játszik a kormány azzal, hogy csak kevesen tudták eddig teljes mértékében érvényesíteni a pénzkövetelésüket. A Fidesz-frakció azt írta: az MSZP a csaló brókerek oldalán áll, ezt az is bizonyítja, hogy nemrég a Jobbikkal karöltve a brókercégek felügyeletének szigorítása ellen szavazott. Hozzátették: a szocialisták kormányzása alatt zavartalanul működhetett a pénzügyi korrupció, ugyanakkor semmivel nem védték az emberek befektetéseit. A Fidesz-frakció álláspontja szerint az MSZP a törvények fellazításával, állami hitelekkel és kormányzati pozíciókkal is segítette a csaló brókereket.
   
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!