Az MSZP politikusai „a gyilkosok pártjára állnak”

Forrás: MTI

A parlament rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi a Fidesz az újévi szigethalmi késelés, illetve a hétfői ózdi gyilkosság kapcsán – mondta Kocsis Máté, a bizottság elnöke, aki egyúttal kijelentette, hogy az MSZP politikusai „a gyilkosok pártjára állnak”

A bizottsági elnök budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a jövő hétre kezdeményezi a parlament rendészeti bizottságának összehívását, hogy megvitassák és további válaszokat adjanak az olyan brutális bűncselekmények visszaszorításának kérdésére, mint amilyen például az újévi szigethalmi késelés vagy a hétfői ózdi gyilkosság.   

A kormánypárti képviselő visszautalt az elmúlt napok brutális bűncselekményeire,  és egyrészt fontosnak nevezte, hogy a rendőrség néhány órán belül elfogta az elkövetőket, másrészt azt mondta: a politikusok feladata ilyenkor az, hogy megvédjék az embereket az ilyen bestiális bűncselekményektől, és javaslatot tegyenek az ilyen esetek visszaszorítása, megelőzése érdekében. Az is feladat természetesen, hogy az ilyen elvetemült bűnözők ne legyenek szabadlábon – tette hozzá.   

A Fidesz ezért nagyon veszélyesnek tartja – folytatta –, amit az MSZP volt és jelenlegi politikusai csinálnak, vagyis hogy feszültséget szítanak, indulatokat gerjesztenek, utcai politikai gyűléseket szerveznek, és félreérthető nyilatkozatokat tesznek, ezzel ugyanis elbizonytalaníthatják a bűnüldöző szerveket, és így „akarva akaratlanul a gyilkosok pártjára állnak”.   

Kocsis Máté felszólította az MSZP egykori és mostani politikusait: ahelyett, hogy az utcára mennek, és ahelyett, hogy elbizonytalanítják a bűnüldözőket, mutassanak felelős magatartást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!