Az MTA elnöke elküldte állásfoglalását a parlament vallásügyi bizottságának

Forrás: MTI

Elküldte állásfoglalását Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságnak az egyházként való elismerésre kérelmet beadó 32 felekezetet illetően.

A törvény értelmében az eljárásrend részeként az MTA elnökének állásfoglalást kell adnia a parlamenti bizottságnak az egyházügyi törvényben meghatározott feltételek fennállásáról, nevezetesen arról, hogy az adott közösség alapcélként vallási tevékenységet végez-e, tanításának lényegét tartalmazó hitvallása és rítusa van-e, illetve működik-e legalább száz éve nemzetközi szinten vagy legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként Magyarországon. (A húszéves időtartamba beszámít az e törvény hatálybalépése előtt a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett egyházként való működés is.)  

Az MTA közölte, hogy az eljárásrend jelenlegi szakaszában nem ad bővebb tájékoztatást.  

Korábban az MTA arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az MTA elnöke az általa kezdeményezett egyháztörténeti és vallástudományi elnöki bizottság tagjainak véleményére alapozva foglal állást, és ezt közli az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságával.  

Az MTA akkor arról is beszámolt, hogy Lukács Tamás, a parlamenti bizottság kereszténydemokrata elnöke átadta Pálinkás Józsefnek annak a 32 szervezetnek a nevét tartalmazó listát, amelyek kérelmei az Országgyűlés vallásügyekért felelős bizottsága szerint megfeleltek a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényben foglalt formai követelményeknek.  

A január 1-jén hatályba lépett egyházügyi törvény úgy rendelkezik, hogy egyesületek egyházként történő elismertetésére az Országgyűlés vallásügyekkel foglalkozó bizottsága jogosult törvényjavaslatot előterjeszteni. Az Országgyűlés bizottsága az eljárásrend részeként kéri az MTA elnökének állásfoglalását bizonyos, az egyházügyi törvényben meghatározott feltételek fennállásáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!