Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság költségvetéséről és egy visszaküldött törvényről szavaz a Ház

Forrás: MTI

Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2014-es büdzséjéről, valamint módosíthatja az államfő által visszaküldött hegyközségi törvényt.

A Ház ülése 13 órakor kezdődik a múlt hét elején elhunyt Für Lajos volt MDF-es országgyűlési képviselőre és honvédelmi miniszterre történő emlékezéssel. A napirend előtti felszólalásokat ezúttal is interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követik.

A napirendjavaslat alapján a határozathozatali időszakban elfogadhatják az NMHH jövő évi költségvetését. A hatóság 2014-ben 32,4 milliárd forintból gazdálkodhat, Médiatanácsa pedig mintegy 174 millió forintos állami, és 1,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli keretből.

Döntés születhet a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött hegyközségi törvénymódosításról is. Áder János azért nem írta alá az eredetileg elfogadott változtatásokat, mert az október 7-én megszavazott jogszabály szerinte nem tartalmazza teljes körűen az információszabadságról szóló törvényben megállapított garanciális feltételeket. A bírálatra reagálva a fideszes Font Sándor nyújtott be módosító javaslatot arról, hogy a hegyközségek tagjaik mely adatait kezelhetik.

A képviselők a fentieken túl szavazhatnak az új Ptk.-val összefüggő jogszabály-változtatásokról is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!