Az ügyészség a Gyurcsány-kormány kezességvállalása miatt vizsgálódik

Forrás: MNO

Hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával vizsgálja a péti Nitrogénművek Zrt.-nek 2008–2009-ben nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség. A főügyészség tájékoztatása szerint a büntetőeljárásnak egyelőre nincs gyanúsítottja, a nyomozás határideje pedig szeptember 5. Ismeretes, Budai Gyula kormánybiztos azért fordult az ügyészséghez, mert a Gyurcsány-kormány 2009-ben úgy módosította a Nitrogénműveknek nyújtott kezességvállalásról szóló előző évi kormányhatározatot, hogy az addigi biztosítékokat – a cég ingatlan vagyonát és részvényeinek 76 százalékát – kivette a döntésből. Így ettől kezdve Gyurcsányék fedezet nélkül kezeskedtek a társaság hiteleiért az állam kontójára. Budai Gyula, elszámoltatási kormánybiztos szerint vizsgálni kellene Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek, illetve a kormányhatározat előterjesztőinek, Veres János akkori pénzügy-, illetve Gráf József agrárminiszternek a felelősségét – olvasható a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!