Az új közoktatási törvénynek értékrendet kell tükröznie - Sajtószemle

kdnp.hu

A stop.hu szerint az egyház fellépésére hátrált ki Orbán Viktor az alkotmány húsvéti elfogadása mögül. A cikk szerint az eredeti elképzelést azért változtatták meg, mert "egyházi körökben erős és határozott ellenérzésekkel találta szembe magát a kormány. Több forrásunk is megerősítette, hogy a katolikus püspökök nem vették jó néven, hogy Orbán egy politikai-jogi nyilatkozatot kötne össze az egyház számára egyik legfontosabb vallási ünneppel." A cikk szerint a "lelkekért folytatott küzdelemben az egyházak számára nem szövetséges, hanem konkurens az aktuális kormány", a főpapok a korábbi jobboldali kormányok gesztusait sem fogadták örömmel. "Forrásaink nem árultak el részleteket arról, hogy ezúttal ki és milyen formában közvetítette az egyház az alkotmányozás időpontjával szembeni kifogásait Orbán számára. Nem zárták ki, hogy ez a klérussal jó kapcsolatokat ápoló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesen, kereszténydemokrata pártelnökön keresztül történt, de a kormányfő januárban maga is találkozott főpapokkal, 17-én például Erdő Péter bíboros-prímással." Gulyás Gergely szerint nem emiatt, hanem az LMP-s kifogások miatt tértek el a kormánypártok az eredeti tervektől. (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=833722 )

A Népszabadság úgy tudja: Szócska Miklós a múlt hét végén lemondásán gondolkodott, mert még nem volt biztos az, hogy Matolcsy György keddi bejelentésében szó lesz-e az egészségügyre fordítható pénzek csökkentéséről. Az államtitkár ugyanis országjáró körútján úgy érvelt, hogy azért érdemes újabb áldozatokat vállalnia e „lerongyosodott ágazatnak”, mert az így megtakarított összeget visszaforgatják a rendszerbe, amit aztán helyben bérekre, fejlesztésekre költhetnek. A bejelentések után világossá vált, hogy "a vártnál kisebb darabot harapott le az egészségügyi költségvetésből Matolcsy György – a szaktárca vezetői így nyertek néhány hónapot, hogy az esetleges reformok kibontásával  olyan forrásokat takarítsanak meg, amelyeket az ágazat életben tartására fordíthatnak". A cikk szerint a "Matolcsy György-féle bejelentés sok konkrétumot nem tartalmazott: jövőre 83 milliárddal, 2013-tól pedig 120 milliárd forinttal juthat kevesebb összeg erre a területre. Matolcsy ugyanakkor megígérte, hogy 298 milliárd forint jut majd az Új Széchenyi Terv programjain keresztül az egészségügybe, a pályázati kiírásban ennek nincs nyoma, mindössze rehabilitációs és egészségturisztikai pályázatokra van néhány tízmilliárdos forrás." (http://nol.hu/belfold/20110302-az_egeszsegugy_idot_nyert )

Az fn.hu cikke szerint "magas óvodáztatási arány, mindenkinek egyenlő esélyt nyújtó, a diákokért nem versengő iskola, ahol nincs évismétlés, kirúgás és ahol együtt nevelik a különböző képességű gyerekeket – többek közt ezek a jellemzői a sikeres iskolarendszereknek. A PISA-eredmények nyomán leírt tények – az óvodáztatás megerősítését kivéve - kevéssé köszönnek vissza a Hoffmann Rózsa által fémjelzett reformelképzelésekben." A cikkben Csapó Benő korábbi előadására hivatkozva ismertetik a PISA-kutatás eredményeit, részletesen bemutatva az egyes pontokat. Az írás megállapítása, hogy a korai óvódáztatást kivéve Hoffmann Rózsa elképzelései szembe mennek az OECD megállapításaival. Csapó Bence szerint ugyanakkor nem feltétlenül a törvényi szabályozás a megoldás, pl. a buktatást nem ilyen módon kell megakadályozni. A cikkben emlékeztetnek arra is, hogy "a számítások például azt mutatják, hogy ha a magyar közoktatás 20 év alatt eljutna arra a szintre, ahol ma a finn rendszer van, akkor a most született generáció életében nagyjából akkora megtérülésre számíthatunk, amekkora a magyar GDP hatszorosa. (http://www.fn.hu//belfold/20110228/lehetne_sikeres_is_magyar/ )

Az fn.hu-n Balla István írt cikket Orbán lemond a szegény gyerekekről címmel. Szerinte
"az állam lemond több tízezer gyerekről minden korosztályban, ha életbe lép a tankötelezettség idejének drasztikus leszállítása. A terv amellett, hogy inkább középkori, mintsem 21. századi európai szemléletet sugall, ellentmond a tudománynak és a gazdasági racionalitásnak is. Ezt pedagógus nem vállalhatja, Hoffmann Rózsa sem." A szerző szerint az ötletet olyan gazdasági szakemberek találták ki, "akik az oktatást kizárólag az államadósságot növelő felesleges pénzköltésnek tekintik". Szerinte ez egy pedagógusnak, mint Hoffmann Rózsának elfogadhatatlan kell legyen. A szerző szerint az ötlet azt jelenti, hogy a kormány eleve lemond a leghátrányosabb helyzetből indulókról, s konzerválná számukra a nyomort és a kilátástalanságot. A szerző szerint az adósságcsapdából történő kilábalás szükséges, de annak nem lehet eszköze az oktatáson történő spórolás, és emlékeztet arra is, hogy az oktatásra áldozni jobban megtérül, mint bármilyen más befektetés. (http://www.fn.hu/belfold/20110302/orban_lemond_szegeny_gyerekekrol/ )

Az oktatás nem szolgáltatás, mert nem megrendelés alapján zajlik - mondta lengyeltóti látogatásán az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa szerint az új közoktatási törvénynek értékrendet kell tükröznie. Az államtitkár beszélt az érettségikövetlemények emelésének szükségességéről, a buktatás visszaállításáról, a pedagógusok béremeléséről, az iskolakezdésről is. Az államtitkár gátat vetne a diákönkormányzatok és a szülői szervezetek minősítése szerinti döntéseknek is, mondván: házirendet és tantervet azért ne laikusok alkossanak az oktatási intézményekben. Móring József Attila országgyűlési képviselő a szakmaiság kapcsán elmondta: ma a köztudatban már a szomszéd néni is jobban ért az oktatáshoz, mint a pedagógus, pedig ez nincs így. Vissza kell adni a szakmának a megbecsülést. (http://www.somogytv.hu/cikkek/76006 )

Lázár János szerint a Fidesz-KDNP-frakciószövetség kiáll a Széll Kálmán Terv mellett, amely nem megszorítás, csak a túlzott állami gondoskodás megnyirbálása. A két párt szerint az ország legnagyobb gondja az eladósodottság. (http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/lazar-meg-kell-szuntetni-a-n… )

Az atv is foglalkozik Pálffy István kijelentésével, de legalább teológiai és kánonjogi kérdéseket nem tesz fel a frakciónak. A képviselő úgy véli: "jó értelemben használta a kifejezést, amivel semmi baj sincs, hiszen ő egy "modern világszemléletű keresztény párt képviselője". (http://atv.hu/cikk/20110302_joszagu_uristenezett_a_kdnp_s_honatya_moder… )

Kirúgták a felcsúti polgármestert, aki képes volt megverni a Fideszt címmel a Fejér Megyei Hírlapra hivatkozva arról ír a Népszabadság, hogy kKöztartozásaira hivatkozva megszüntette a felcsúti polgármester megbízatását a helyi képviselő-testület. Mészáros László alpolgármester a lapnak azzal indokolta a döntést: „Az Önkormányzati Törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy polgármesternek nem lehet köztartozása, s Varga Györgynek van. Az alpolgármester szerint adó- és járuléktartozásról van szó." (http://nol.hu/belfold/felcsut__megszuntettek_a_polgarmester_megbizatasat )

A stop.hu beszámol arról, hogy a Duna TV igazgatójának, Ókovács Szilveszternek a felesége, Máthé Zsuzsa áfával együtt 2 187 500 forintot kap az év első öt hónapjára beszédírásra a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. A cikkben megemlítik, hogy a kormány megalakulása óta nem ez az első eset, hogy kormányközeli rokonok állami posztokat kapjanak, s a listában szerepel, hogy Pálffy István KDNP-s politikus felesége a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál kapott állást. A cikk végén közlik Máthé Zsuzsa levelét. (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=833727 )

A Világgazdaság cikket közölt arról, hogy megvalósítható-e a kormány által tervezett, gyógyszerkasszát érintő átalakítás. A cikkben hivatkoznak Szócska Miklósra, aki a Semmelweis Egyetemen tartott fórumon azt mondta: "áprilistól három hónap áll rendelkezésre, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság kidolgozza az új gyógyszer-támogatási rendszert. (http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/gyogyszeripar-ekkora-megtakarit… )

Farkas Ádám újra főigazgató lesz az Európai Bankfelügyeleti Hatóságnál - adja hírül a Népszabadság. A cikk szerint a Fidesz-KDNP egy évvel a kormányváltás előtt megüzente neki, hogy ne rendezkedjen be hosszú távra a PSZÁF elnöki pozíciójában, ám most a történtek ellenére, a lap információi szerint, a magyar kormány is támogatta mostani kinevezését az EBA főigazgatói posztjára. (http://nol.hu/lap/gazdasag/20110303-farkas_adam_ujra_orkodik )

Az egyenlito.blog szerzője megjegyzésre méltatlan kommentárokkal látta el a Széll Kálmán terv pontjait. Részlet: "26. 2014-től kétszáz fős országgyűlést választ az ország. Mindegy hány fős lesz az új országgyűlés, az eddigieket látva félő, hogy képviselőket a Magyar Szocialista Munkáspárt, illetőleg a Hazafias Népfront (bocsánat, a Fidesz és a KDNP) jelöltjei közül lehet választani." (http://egyenlito.blog.hu/2011/03/02/huszonhat_pont_kommentar_nelkul_egy… )

Hivatali kocsijában lőtték agyon fegyveresek a pakisztáni kisebbségi minisztert. A keresztény politikus, Shabaz Bhatti korábban az istenkáromlásról szóló törvény megváltoztatását követelte, mert szerinte az kirekesztő az ország kisebbségeire nézve. (http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=365837 )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!