Az utolsó negyedévben 46 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban, a munkanélküliség nem változott

Forrás: MTI

A foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.

A KSH kedden azt közölte, hogy a vizsgált időszakban a 15-64 évesek 63,2 százaléka, azaz 4 millió 274 ezer fő jelent meg foglalkoztatottként, vagy munkanélküliként a munkaerőpiacon, 39 ezerrel több, mint 2010 azonos időszakában.

A közlemény szerint a férfiak 69,3 százalékos aktivitási aránya 0,8 százalékponttal, a nők 57,4 százalékos aránya 0,6 százalékponttal volt magasabb a 2010. október-decemberinél.

Tavaly a foglalkoztatottak éves átlagos száma 3 millió 812 ezer fő volt, ami 31 ezer fős, a mintavételi hibahatárral megegyező létszámbővülést jelentett, a 15-74 éves népesség foglalkoztatási rátája 49,7 százalékra nőtt.

A munkanélküliek száma éves átlagban 468 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 10,9 százalékra csökkent – közölte a KSH.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!