Azonnali uniós lépéseket sürget London, Párizs és Berlin

Forrás: MTI

Azonnali uniós lépéseket sürgetett a menekültek, illetve bevándorlók ügyében közleményében Nagy-Britannia, Franciaország és Németország belügyminisztere, akik egyben kezdeményezték, hogy a kérdést a következő két hétben vitassák meg az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek.

Theresa May brit, Bernard Cazeneuve francia és Thomas de Maziere német belügyminiszter szükségesnek tartja, hogy Görögországban és Olaszországban az év végéig állítsanak fel olyan gyűjtőhelyeket, ahol a menekültektől ujjlenyomatot vesznek és regisztrálják őket, az adatok alapján pedig a hatóságok könnyen azonosítanák azokat, akiknek valóban segítségre van szükségük.

Németország, amely idén sok balkáni bevándorló célpontja volt, élénken szorgalmazza, hogy határozzák meg a biztonságos országok körét, hogy jogi szempontból egyszerűbbé váljon azon személyek hazatoloncolása, akinek elutasították a menedékkérelmét.

Miközben Európa a II. világháborút követő legnagyobb menekülthullámmal küzd, Hollandia továbbra is arra készül, hogy szigorítja menekültügyi politikáját, azaz megvonja az élelmiszersegélyt és a menedéket azoktól, akiket nem lehet menekülteknek tekinteni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!