Bajnai felszólalása hiteltelenné tette a megmozdulást

Forrás: MTI

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint hiteltelenné tette a vasárnapi nácizmus elleni tüntetést az, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Mesterházy Attila MSZP-elnök politikai vágyainak kiszolgálóivá próbálta tenni a tiltakozó tömeget, megcsúfolva így a demonstrációt.

A CÖF közleményében azt írta: szervezetük elhatárolódik a neonáci, fasiszta, kommunista eszmerendszerektől, ellenzi a felekezeti és nemzeti megkülönböztetést, és elítéli Gyöngyösi Márton (Jobbik) parlamentben elhangzott minősíthetetlen felszólalását, ugyanakkor csalódottságuknak adnak hangot a Kossuth téri neonácizmus elleni demonstráció tartalmát illetően.    

A szervezet szerint a Parlament előtt tartott vasárnapi demonstráció helyes szándékát hiteltelenné tette, hogy egy olyan kormány volt minisztere szólalt föl, amely eltűrte a neonáci Vér és Becsület egyesület 2007. február 10-ei Hősök téri felvonulását, és sajnálatosnak tartják, hogy a demonstráción egy „veszélyes ideológia mentén Bajnai és Mesterházy politikai vágyainak kiszolgálóivá próbálta tenni az ott megjelent, őszinte felháborodását kifejezni vágyó tömeget”. (Bajnai Gordon 2007 júliusától volt miniszter.)     

A CÖF szerint megcsúfolták a demonstrációt, melynek eredeti célja a Jobbik képviselőjének pellengérre állítása és a neonáci totalitárius diktatúra visszaidézőinek elítélése lett volna, de a felszólaló politikusok közül ehhez egyedül a fideszes Rogán Antal tartotta magát.

A jobbikos Gyöngyösi Márton múlt hétfői kijelentése elleni fellépésül a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány facebookos kezdeményezésére – a közösségi oldalon olvasható információk szerint – a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezett vasárnap Budapesten demonstrációt, ahol Rogán Antal, Mesterházy Attila és az Együtt 2014 Választói Mozgalom nevében Bajnai Gordon, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület első embere is felszólalt.

A tüntetésen az ország különböző részeiről érkezett, mintegy tízezer tüntető előtt a szónokok a szélsőjobboldali eszmék, a rasszista megnyilatkozások ellen emeltek szót.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!