Beismerte csődjét a kormány

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: fidesz.hu </p>

A Gyurcsány Ferenc által január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap a kormányzati politika és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a beismerése - jelentette ki Navracsics Tibor pénteki sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető szerint az, hogy a rendkívüli ülés csak vita jellegű lesz arra utal, hogy a kormány az elkövetkező két hétben sem fog tenni semmit a válság kezelése érdekében.

Pontosan tudtuk októberben, novemberben, hogy milyen mélységű lesz ez a válság – mutatott rá. „Tudtuk, (…), hogy 2004 óta, mióta Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, azóta a gazdasági növekedés folyamatosan csökkent, és azt is tudtuk, hogy recesszióba fog átfordulni a gazdaság. Tudtuk azt is, hogy nem 1 százalékkal, hanem 3 százalékkal fog csökkenni a GDP” – fogalmazott Navracsics Tibor. Mint mondta, ha már Gyurcsányék a Fidesznek nem hittek, legalább a számukra pénzt kölcsönző szervezetnek hihettek volna, hiszen  a Nemzetközi Valutaalap is 3 százalék GDP-csökkenést valószínűsített.

Navracsics Tibor felidézte: a miniszterelnök tegnap azt mondta, teljesen váratlanul szembesült a pénzügyi válság új dimenzióival és ezért kénytelen további, az eddigieknél radikálisabb lépéseket tenni. „Valójában nem ezért kénytelen. Azért kénytelen, mert ez idáig nem tett a kormány semmit. Nem tett semmit annak érdekében, hogy elhárítsa a válságot (...), egy legyengített, rossz gazdaságpolitikával és tehetetlen kormánnyal rendelkező ország kénytelen a válsággal szembenézni” – emelte ki a frakcióvezető.

A január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap ennek a kormányzati politikai csődnek és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a nyílt beismerése – jelentette ki.

A frakcióvezető közölte: a Fidesz részt vesz a rendkívüli ülésnapon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!