Bill Clinton köszönőlevele a Haitin nyújtott segítségért

Forrás: MTI

Levélben köszönte meg a Magyar Baptista Szeretetszolgálatnak a 2010-es haiti földrengés után végzett jótékonysági tevékenységét Bill Clinton volt amerikai elnök – értesítette a szervezet az MTI-t vasárnap.

Közel két évvel a szigetet megrázó, a Richter-skála szerinti 7-es erősségű, 170 ezer áldozatot szedő földrengés után, január 7-én a jótékonysági szervezet átad egy közel 1500 négyzetméteres gyermekközpontot az ország fővárosában, Port-au-Prince-ben.

A megnyitó előtt Bill Clinton, akinek jótékonysági alapítványa milliós nagyságrendben támogatta a katasztrófa sújtotta karibi ország fiataljait, és aki társelnöke a Haiti újjáépítésére létrehozott ideiglenes bizottságnak (CIRH) december 29-én kelt levelében hangsúlyozta: „ennek a csodálatos új gyermekközpontnak a támogatói lehetővé tették fiatal túlélők százainak, hogy ne maradjanak remény nélkül. Biztonságos és szeretetteljes otthont biztosítanak a gyermekeknek, akik elképzelhetetlen veszteséget szenvedtek".

A központ jelentős magyar pénzügyi támogatással épült, a költségek oroszlánrészét azonban amerikai, német és írországi egyházi adományokból teremtették elő. A munkálatok a magyar segélyszervezet irányítása mellett helyi munkaerővel folytak, a intézmény létrehozásához közel 250 millió forintra volt szükség.

A volt amerikai elnök levelében minden, a központon dolgozó szervezetnek megköszönte a részvételt. Mint fogalmazott: „örülök, hogy lehetőségem van köszönetet mondani a Baptista Világszövetség, a Virginiai Baptista Misszió, a Haiti Baptista Szövetség és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak, nőknek és férfiaknak a látásukért és szívükért, hogy megálmodták ezt a gyermekközpontot. Az Önök erőfeszítései tanúságot tesznek a cselekvő hit erejéről és arról, hogy milyen nagy dolgokat valósíthatunk meg, ha mindannyian egy közös cél érdekében dolgozunk".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!