Bin Laden halála nem jelenti a terrorveszély végét

Forrás: MTI, mno.hu

Oszama Bin Laden halála ugyan fontos győzelem, de ezzel még nem ér véget a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem – mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Budapesten. A tárca vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte: az egész világon, így Magyarországon is meg kell erősíteni a biztonsági intézkedéseket, mivel az al-Kaida a szervezet vezérének halála után is tovább működik, új vezetők léphetnek fel, és elképzelhető, hogy válaszlépésként különböző akciókat terveznek. Eközben ismeretlen helyszínen hullámsírba helyezték Oszama bin Laden holttestét az amerikai hatóságok.

Egy neves brit szakértő a BBC-nek úgy vélekedett, Bin Laden „eltávolítása” nem változtat „a stratégiai realitáson”, ugyanis a terrortámadások műveleti irányításában már kevéssé vett részt. Az al-Kaida műveleti szintű irányítását már nem ő, hanem Ajman az-Zavahri, a terrorhálózat második számú vezetője látta el. David Cameron brit kormányfő hétfőn kijelentette: Bin Laden halála nem jelenti a terrorveszély végét, sőt a következő hetekben „különleges éberség” indokolt. Különleges éberségre lesz szükség a fokozódó terrorizmusveszély elleni harchoz, miután megölték Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorhálózat vezérét – figyelmeztetett hétfőn a lyoni székhelyű Interpol is.

Oszama Bin Laden halála ugyan fontos győzelem, de ezzel még nem ér véget a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem – mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Budapesten. A tárca vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte: az egész világon, így Magyarországon is meg kell erősíteni a biztonsági intézkedéseket, mivel az al-Kaida a szervezet vezérének halála után is tovább működik, új vezetők léphetnek fel, és elképzelhető, hogy válaszlépésként különböző akciókat terveznek. Martonyi János közlése szerint a szövetségesi rendszernek ismét le kell szögeznie, hogy az emberi jogok védelmében folytatja a terrorizmus elleni harcot, amelyben Magyarország továbbra is tevékeny részt vállal. Oszama Bin Laden halála komoly siker a nemzetközi terrorizmus ellenes harcban – hangsúlyozta a miniszter, és elismerését fejezte ki a szakszerű tervezésért és végrehajtásért azoknak, akik részt vettek a műveletben. Az al-Kaida vezére sok ezer ártatlan ember életéért felelős.
   
Az Európai Unió vezetői üdvözölték hétfőn, hogy sikerült megölni Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjét. José Manuel Barroso, az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak az elnöke, valamint Herman Van Rompuy, a tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy Oszama bin Laden olyan bűnöző volt, akinek a lelkén ártatlan emberek ezreinek a halála szárad. Megölése Barroso és Van Rompuy szerint jelentős eredményt jelent a terrorizmus elleni harcban. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke szintén nyilatkozatot tett, és abban úgy vélekedett, hogy a fejlemény nyomán valamelyest biztonságosabbá vált emberek millióinak az élete, bár ez korántsem jelenti a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem végét.

Hamid Karzai afgán elnök Oszama bin Laden halálhírére felszólította hétfőn a lázadó tálibokat, hogy tanuljanak az al-Kaida-vezető végzetéből, és adják fel a harcot. Karzai kijelentette: az a tény, hogy Bin Ladent Pakisztánban ölték meg, bizonyítja, hogy a terrorizmus elleni háborút annak bázisai és anyagi forrásai ellen kell folytatni, amelyek azonban szerinte nem Afganisztánban vannak.

Hitetlenkedéssel, dühvel és Amerika-ellenes fenyegetésekkel fogadták Oszama bin Laden al-Kaida-vezér halálhírét az internetes dzsihadista fórumokon. Az amerikai SITE és Jihadology dzsiháddal foglalkozó honlapok fordításában megjelent hozzászólások szerint Obama vasárnap éjjeli bejelentése sokkolta a radikális iszlamistákat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!