A bírák nyugdíjazása ügyében tér el a leginkább a kormány és az EU véleménye

Forrás: MTI

A bírák nyugdíjazásának ügyében van a legnagyobb véleményeltérés a magyar kormány és az Európai Bizottság között azon három kérdés közül, amellyel kapcsolatban januárban kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen - közölte Navracsics Tibor kedden az m1 Ma reggel című műsorában.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta: az Európai Bizottság arra szeretne további biztosítékokat kapni, hogy a bírák nyugdíjazásának új szabályozása nem diszkriminatív, a magyar kormány viszont úgy gondolja, hogy mivel az általános nyugdíjkorhatárt akarja érvényesíteni az igazságszolgáltatásban is, ezért az „definíciószerűen nem lehet diszkriminatív".

A másik két kérdésben, a jegybanktörvény és az adatvédelmi szabályozás ügyében Navracsics Tibor megállapodásra számít. Arra a kérdésre, hogy az adatvédelem esetében születhet-e olyan megegyezés, amely alapján Jóri András korábbi adatvédelmi ombudsman visszakapja a mandátumát, a tárcavezető azt válaszolta: meggyőződése, hogy „itt nem erről van szó".

Kérdésre azt is elmondta, hogy a médiatörvény esetében szerinte nagy valószínűséggel nem indul majd kötelezettségszegési eljárás.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ugyancsak az m1 reggeli műsorában, szintén a kötelezettségszegési eljárásokról szólva kifejtette: folyamatos a konzultáció az Európai Bizottsággal, „tehát nem úgy fog történni, hogy egyszer csak derült égből villámcsapásként az Európai Bizottság kap három témában választ a magyar kormánytól".

Vannak olyan vitatott kérdések, amelyekről a kabinet úgy véli, „jogilag is nekünk van igazunk", mégis kész változtatni, mert a nemzeti érdek szempontjából nem tartja olyan kritikai fontosságúaknak, hogy élezze a konfliktust. Van, amiben teljes az egyetértés - például a nemzeti bank és az adatvédelmi hivatal függetlenségét erősítő ajánlások ügyében –, és vannak olyan kérdések, amelyekben a kormány fenntartja magának a további konzultáció lehetőségét – sorolta a szóvivő.

A bírák nyugdíjazásáról Szijjártó Péter azt mondta, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy kompromisszumos megoldást terjeszt majd elő, és ha kell, a szerdai kormányülésen még áttekintik a témát.

A kormánynak péntekig kell válaszolnia az Európai Bizottság felvetéseire.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!