Bizakodóak a szakszervezetek

Forrás: hirado.hu

Az álláshelyek megőrzését és a kollektív szerződés megszületését emelte ki a 180 percben a PSZ elnöke. Legalább fél évnek el kell telnie ahhoz, hogy kiderüljön: jó vagy rossz megállapodást írt alá a három pedagógus szakszervezet a kormánnyal – értékelte az eddigi tárgyalásokat a Kossuth Rádió reggeli műsorában Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

A megállapodás aláírása miatt az érdekképviseletet ért bírálatokra reagálva kijelentette: az egyezség eredményeként álláshelyeket őriznek meg, július 31-ig pedig ágazati kollektív szerződés születik a közoktatásban. Kiemelte azt is: már az első tárgyalások után világossá vált, hogy a kormány nem függeszti fel az intézmények állami fenntartásba vételének folyamatát, ezért döntöttek úgy a szakszervezetek – a PDSZ kivételével –, hogy „ha már az oktatás irányát” nem tudják befolyásolni, legalább ellenőrzésük alá vonják azt, a munkavállalókat érintő döntésekben „jelen lehessenek”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!