A biztonságos országok listájával teljessé vált a magyar szabályozás

Forrás: MTI

Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint a biztonságos országok listáit tartalmazó kormányrendelet elfogadásával teljessé vált a menekültügyi eljárások hatékonyságának növelését célzó jogalkotás.

A központ elemzésében emlékeztettek: a kedden megjelent kormányrendelet tölti meg tartalommal a menekültügyi törvény korábban elfogadott módosításait. Az úgynevezett biztonságos országokról szóló listák megalkotásával együtt lehet csak értelmezni a hetekkel korábban elfogadott menekültügyi törvénymódosító csomagot, illetve a fizikai határzárra vonatkozó szabályokat, a menekültügyi törvényben szereplő eddigi kétfokozatú eljárás egybevonásának, illetve a gyorsított eljárás bevezetésének és alkalmazásának éppen a biztonságos országokról szóló listák adnak értelmet.   

Az Alapjogokért Központ elemzésében jelezte: a biztonságos harmadik országból érkező menedékjogi kérelmezők esetében a nemrég elfogadott törvénymódosításoknak megfelelően a hatóságok érdemi vizsgálat nélkül elfogadhatatlannak minősíthetik az adott személy kérelmét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!