Biztosítja a vallásszabadságot az új törvény - sajtószemle

Michl József KDNP-s képviselő önálló indítványában eltörölné a közoktatási törvényből a tanítási időkeret megfogalmazását, így a tanároknak már nem kéthavonta, hanem havonta számolnák el a túlórájukat. (http://www.hrportal.hu/c/havonta-szamolnak-el-a-tanarok-tuloradijat-201… )

Az eddig törvény hiányosságait kiszűrő, vallásszabadságot biztosító törvény jött létre - mondta Harrach Péter (KDNP) az új egyházi törvényről a Duna TV Közbeszéd című műsorában. A politikus szerint a hívőknek is jobb lesz az új szabályozás, mert nem keverednek majd közösségeikbe olyan szervezetek, amelyek csupán élvezték a nonprofit működés előnyeit, de elsődleges céljuk nem a hitéleti tevékenység gyakorlása volt. A frakcióvezető ismertette a tervezett szabályozás részleteit.(http://gondola.hu/cikkek/76766-Harrach_Peter__tisztul_a_kep_az_uj_egyha… )

Az új egyházügyi törvény tervezete nem tökéletes, de sokkal jobb, mint amire a KDNP eddigi tevékenysége alapján számíthattunk – írja Simon Zoltán a ma.hu-n megjelent cikkében. Szerinte a négy kereszténydemokrata képviselő által benyújtott törvényjavaslat - ami még módosítások és elfogadások előtt áll - legnagyobb előnye, hogy valóban korlátozhatja a kizárólag a pénzszerzésre irányuló vallási közösségeket és szektákat. Simon szerint a KDNP számára lesújtó eredménnyel jár, ha kormányzati tevékenységét elválasztjuk a Fideszétől, de „ezen az összképen változtathat a KNDP által benyújtott egyházügyi törvény tervezete”. (http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/99557/1/belfold/Egyhazugyi_torveny_m… )

Szegeden járt a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt, aki pártelnökként a KDNP megyei szervezeteit látogatja végig ezekben a hetekben, hogy tájékozódjon a kereszténydemokraták helyi közéletben betöltött szerepéről. A politikus a szegedma.hu portálnak beszélt a kettős állampolgárságról, a kormány eredményeiről, illetve az aktuális társadalmi és gazdasági változásokról is. Az interjút pénteken közlik. (http://szegedma.hu/hir/szeged/2011/06/kormanyfo-helyettes-szegeden.html )

Állami kitüntetést adott át Semjén Zsolt ifj. Konrad Adenauer kereszténydemokrata politikusnak. A volt német kancellár unokája csütörtökön a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal elismerést vehette át.
A kereszténydemokrata politikus Magyarország iránt tanúsított figyelméért és az általa vezetett alapítvány felbecsülhetetlen támogatásáért részesült a kitüntetésben. (http://www.echotv.hu/belfold/allami_kituntetest_kapott_ifj._konrad_aden… )

Az MSZP szerint a fideszes Kósa Lajos és a kereszténydemokrata Pálffy István pártjuk aktuálpolitikai érdekéhez igazítaná a választójogi törvényt, amikor azt kezdeményezik: az időközi országgyűlési választásokon ne legyen érvényességi küszöb. Lamperth Mónika közleményében a javaslat visszavonására szólított fel, mondván, hogy "a választók nem arra adtak felhatalmazást, hogy kényük, kedvük szerint módosítgassák a törvényeket". "Ez a felelőtlen magatartás az oka az alacsony választási részvételnek" - írta, megjegyezve: az indítvány elfogadása után a püspökladányi választókerületben - a második forduló eredménytelensége esetén, az újra kiírásra kerülő időközi választáson - a Fidesz-KDNP "ölébe pottyanthatna" a mandátum. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=439510 )

Semjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás, ezért elfogadhatatlan a román többségű megyerendszer – jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felhívta a figyelmet arra: Románia kötelezettséget vállalt, hogy az etnikai arányokat nem változtatja meg mesterségesen. Márpedig szerinte a román többségű megyék létrehozása ez a Causescu-időszak magyarellenes lépéseit idézi fel. Nemcsak az a trükk, hogy a Székelyföldöt szétszakítják, hanem az, hogy hozzátesznek olyan román tömböt, hogy a magyarok kisebbségben legyenek. A Székely Nemzeti Tanács is tiltakozik a tervezet ellen. (http://www.hirado.hu/Hirek/2011/06/16/09/Semjen_elfogadhatatlan_a_roman… )

Szokatlannak és nem helyénvalónak minősítette a román külügyminisztérium Semjén Zsoltnak a román területi-közigazgatási reformról tett csütörtöki kijelentését. A román külügyminisztérium bekérette a bukaresti magyar nagykövetet, akivel közölték a román fél álláspontját. A román külügy közleménye szerint az ország területi-közigazgatási újrafelosztása kizárólag román belpolitikai kérdés. (http://www.hirado.hu/Hirek/2011/06/16/17/Roman_kulugyminiszterium_nem_h… )

Teodor Baconschi román külügyminiszter csütörtökön a Radio France International állomásnak adott nyilatkozatában arra kérte Magyarországot, hogy úgymond térjen vissza a normális hangnemhez, s hagyjon fel a nem helyénvaló nyilatkozatokkal. Baconschi szerint az elmúlt időszakban megszaporodtak a Budapestről érkező provokatív nyilatkozatok, amelyek - mint fogalmazott - a más államok belügyeibe való beavatkozás bosszantó légkörét árasztják. (http://index.hu/kulfold/2011/06/16/semjen_miatt_bekerettek_a_bukaresti_… )

A magyarok és a pannon térség más népei közt mintegy hidat képeznek azok az alkotóművészek, akiknek a kiállítása, illetve azok a történelmi személyiségek, akiknek a munkássága – Surján László néppárti európai parlamenti (EP) képviselő szervezésében – csütörtökig tekinthető meg az EP brüsszeli székházában. (http://kitekinto.hu/karpat-medence/2011/06/16/hidak_europa_nepei_kozott/ )

Az atv.hu interjút közölt Szócska Miklóssal "Kitartok az egyeztetések mellett" címmel. Az államtitkár szerint a "nagytérségi" energia-közbeszerzésen milliárdokat spórolhat az egészségügy, ebből finanszírozható a rezidensi életpálya; a kistérségi kórházak jövőbeni feladatán pedig dolgoznak a szakmai kollégiumok. (http://atv.hu/cikk/20110615_szocska_miklos_interju?source=hirkereso

A Népszava szerint eddig kiállt a főpolgármester amellett, hogy az állam átvegye a 12 fővárosi fenntartású kórházat, sőt Tarlós István maga ajánlotta fel Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak a gyógyító intézmények "állami gondnokság" alá helyezését, a városvezetés azonban most részben visszalépne ebből, és megtartaná a Margit kórházat. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=439721 )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!