BKV-ügy méretű visszaélés a Volán-társaságoknál is?

Forrás: hírTV

Különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanújával rendelt el nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Kisalföld Volán feltételezett túlszámlázott mosonmagyaróvári kilométerfutásai miatt. Az ügyben egy helyi fideszes képviselő tett feljelentést, aki dokumentumokra hivatkozva azt állítja: a társaság 600 millió forinttal is megkárosíthatta a település önkormányzatát azzal, hogy a 2006 óta elszámolt 2,1 milliós kilométerfutásból hiányzik egymillió.

Muráncsik László, Mosonmagyaróvár önkormányzati képviselője a hírTV-nek azt mondta, hogy a hűtlen kezelés gyanújával kapcsolatban még nem kaptak választ, de nagy valószínűség szerint abban is vizsgálat indul.

Az önkormányzati képviselő azt állítja, hogy az ügy kirobbanása óta több más Volán-társaságnál tapasztalt visszaélésről is bizonyítékokhoz jutott, Szombathelytől Tatabányáig. „Az egyik Volán-társaság vezetője több alkalommal a Volán saját gépjárművével, saját benzinkártyájára tankolva járt ki Ausztriába bolhapiacozni, vagy nyaralni Horvátországba, ötcsillagos szállodába, mindezt tanulmányútként elszámolva. Olyan sofőrök nevére tankolnak több ezer litert, akik régen nyugdíjban vannak” – mondta el Muráncsik László.

A Kisalföld Volán vezérigazgatója, Pócza Mihály az ügyészségi feljelentés óta nem kíván nyilatkozni a mosonmagyaróvári ügyről. A Lajta-parti város jelenlegi alpolgármestere, a Fidesz polgármesterjelöltje úgy véli: akár BKV-ügy méretű visszaélés-sorozat leleplezésére is sor kerülhet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!