Bogár László beszélt az új jegybankelnök feladatairól

Forrás: MNO

Devizatartalék és a nyílt piaci műveletek – Bogár László közgazdász szerint ez a két legfontosabb és legkényesebb terület, amelyen Matolcsy György leendő jegybank-elnöknek bizonyítania kell.

A szakember a Lánchíd Rádió reggeli hírműsorában értékelte Varga Mihály és Matolcsy György kinevezését, valamint az erre érkező piaci válaszokat. Bogár Lászlóval Papp Endre műsorvezető beszélgetett a rádió Reggeli Hírjárat című műsorában.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel, a Kossuth rádióban jelentette be, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli a jegybank élére.

Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből – mondta el pénteken Varga Mihály az M1 Az este című műsorában. A Lánchíd Rádiónak adott exkluzív interjújában a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa kiemelte, hogy hivatalos tárgyalások nem folynak az IMF-fel, egyeztetések és különböző konzultációk vannak, melyeket a jövőben is érdemes lesz megtartani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!