Brüsszelnek nem volna szabad Magyarországot kioktatnia

 

Forrás: MTI

A Polska The Times internetes kiadása azt írta, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti (EP) képviselőcsoport által szombaton Varsóban szervezett konferencia résztvevői szerint Európa attól tart, hogy Magyarország példát adhat más országoknak, ha az unió nem reagál az egyes csoportok érdekeivel ellentétes rendszerszerű átalakításokra. A portál idézte Marek Migalskit, a Lengyelország a Legfontosabb nemzeti-konzervatív párt EP-képviselőjét, aki szerint a magyar kormányfőt valójában meglincselték az Európai Parlamentben. A lengyel politikus véleménye, hogy az, ami Magyarország körül történik, nem csak magyar eset, mert szerinte az európai politikusoknak a Magyarország és a magyar demokrácia állítólagos veszélyeztetettsége iránti viszonya a piaci nyomás hatására leváltott görög és olasz kormányok esetével hasonlítható össze. A lap idézte továbbá Konrad Szymanskit, a konzervatív Jog és Igazságosság EP-képviselőjét is, aki, bár a magyar gazdasági reformokat nem nevezte sikereseknek, hangsúlyozta, hogy a válsággal szemben tehetetlen Brüsszelnek nem volna szabad Magyarországot arról kioktatnia, hogyan vezessen be reformokat.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!