Budai Gyula a bíróságon találkozna Török Zsolttal

Forrás: MTI, MNO

Az elszámoltatási kormánybiztos arra szólítja fel az MSZP szóvivőjét, hogy jelenjen meg kedden a bíróságon, az ügyükben kitűzött tárgyaláson; Budai Gyula közleményében felidézte – tavaly tett feljelentést Török Zsolt ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A kormánybiztos azért jelentette fel a szocialista párt szóvivőjét, mert álláspontja szerint Török Zsolt több kérdésben is valótlanságot állított vele kapcsolatban, így korábbi lakásvásárlásáról és fizetéséről is. „Továbbá hazudott, amikor azt állította, hogy politikai kapcsolatait felhasználva szüntették meg a Budai Gyula ellen indult büntetőeljárást” – tette hozzá.

Mint írta: az ügyben eddig kitűzött két tárgyaláson Török Zsolt a szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, nem tett eleget a törvényben előírt állampolgári kötelezettségének. Budai Gyula ezért arra szólítja fel az MSZP szóvivőjét, hogy a kedden megtartandó harmadik tárgyaláson jelenjen meg, „ahol alkalma nyílik ismertetni – a büntetőeljárás tárgyává is tett – Budai Gyula kormánybiztos fizetésével kapcsolatos aggályait”.

Török Zsolt szombati sajtótájékoztatóján arra kérte az elszámoltatási kormánybiztost, hogy a saját fizetése miatt is indítson vizsgálatot, hiszen az meghaladja a kétmillió forintos közszolgálati bérplafont. Az MSZP szóvivője azt mondta, a minisztereket és államtitkárokat leszámítva a fideszes Budai Gyula keresi a legtöbbet a kormánypárti képviselők közül, mivel közpénzekből származó jövedelme meghaladja a napi 74 ezer forintot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!