Bürokráciacsökkentés és a szolgáltató állam a reform célja

Forrás: MTI

Bürokráciacsökkentés és a szolgáltató állam kiépítése a célja a folytatódó közigazgatási reformnak - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyary Zoltán közigazgatási szakember emlékére megtartott Magyary Napok keretében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) Budapesten.

Kovács Zoltán kijelentette: a folytatódó reform célját szolgálja a párhuzamosságok megszüntetése és a sokszintű hierarchia egyszerűsítése is.

Azt mondta: míg 2010 előtt a kormánypártok elsősorban a nagyobb egységekből felépülő regionalizációban gondolkodtak, addig 2010 óta a decentralizáció jegyében szeretnék közelebb vinni az állampolgárokhoz a közigazgatást. Ennek keretében kiépült a járások rendszere, 197 járás jött létre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!