Civilek nyílt levelet írtak az IMF-nek

Forrás: mno.hu

Látogatást tesz kedd délután Irina Ivascsenkónál, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselet-vezetőjénél a Civil Összefogás Fórum elnöke, és egy nyílt levelet is átad neki, melynek tartalmát kedden nyilvánosságra hozzák – erről maga Csizmadia László Civil Összefogás Fórum (CÖF) vezetője beszélt a köztelevízió kedd reggeli műsorában. Amit már most tudni, a levél mottója a szervezet által eddig is gyakorolt és hangoztatott „Semmit rólunk nélkülünk!” alapelv.

„A civil társadalomnak nemcsak Magyarországon, hanem Európában is nagyon erőteljesen be kell avatkoznia a saját sorsába. Azt gondolom, hogy Ivascsenko asszonyhoz békességgel megyünk, ezt hangsúlyozzuk is a levélben; nem akarjuk berúgni az ajtót, mint az előttünk már megtörtént. Viszont azt elvárjuk, hogy komolyan vegyenek bennünket” – vélekedett Csizmadia, aki szerint a mai civil társadalom felkészült azokban a kérdésekben, amelyek ma a magyar polgárságot érintik, és érzékenyek is ezekre.

A CÖF el szeretné érni, hogy „mindenféleképpen és azonnal” tárgyalóasztalhoz ülhessen hazánk az IMF-fel, mert „lehetetlen dolog az a megalázás, ami a magyarokkal hónapok óta folyik”.
 

Részletek a levélből

„A magyar emberek számára nyilvánvaló, súlyosan megtapasztalt tények az elmúlt időszak gazdasági történései. Hibás, sőt sokszor bűnös módon – ugyanakkor az unió vezető szerveinek szeme láttára – adósították el az országot, így a felelősség viselésében is osztoznunk kell” – jelentette ki levelében a CÖF.

Hozzátették, Magyarországnak és az EU-nak is komoly gondot okozó gazdasági válság politikai felelősei bukásuk óta hazug és erkölcstelen eszközökkel, az unió vezető szerveinek félrevezetésével, ideológiai alapon próbálják aláásni a magyar gazdaság szerkezetváltásának sikerét. Nyilvánvaló, hogy céljuk a magyar kormány megdöntése, amely ellentétes a népfelség elvével, az európai demokrácia legalapvetőbb elvével és legfőbb értékével.
A CÖF arról is biztosította az IMF-et, hogy mindeközben nem engedik, hogy szélsőséges elemek lerombolják az eddigi közös eredményeket és növeljék az EU-val szembeni szkeptikusok táborát.

Végezetül a szervezet arra kérte az IMF és az unió, valamint a magyar kormány illetékeseit, hogy hagyjanak fel az erődemonstráció minden módszerével, és azonnal kezdjék meg a hiteltárgyalásokat, ezzel egy időben tisztázzák a még fennálló jogi és pénzügyi kérdéseket.  (OS)

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!