Csak adószámmal végezhető szálláshely-szolgáltatás

Forrás: MTI

Szálláshely-szolgáltatás csak adószámmal végezhető, és kötelező számlát, illetve nyugtát adni – hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.

A szóvivő erről azért beszélt, mert egyre elterjedtebb a rövid távú, főként turisztikai célú lakás- vagy szobakiadás.

Kis Péter András elmondta: a NAV júliusban megkezdett országos ellenőrzés-sorozatának kiemelt részét jelenti az online szálláshely-hirdetések ellenőrzése.

Az adóhatóság munkatársai az ellenőrzések során próbavásárlásokat végeznek, próbaszolgáltatásokat vesznek igénybe, turistaként lakást vesznek ki, és így kiderül, hogy szabályszerűen működik-e a szolgáltató – közölte.

Az ellenőrzések célja a szabálytalankodók kiszűrése, nem érheti hátrány sem a turistákat, sem a jogszerűen működő vállalkozásokat, sem az állami költségvetést - hangsúlyozta a szóvivő.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!