Családban maradt az ellenőrzés

Forrás: MHO

A hatályos kormányrendelet szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke nem vehet részt olyan állami szervezet, nonprofit társaság ellenőrzésében, amelynek vezetője közeli hozzátartozója. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Monostori Lajosné 2008-tól bizonyosan nem ellenőrizhette volna a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tulajdonában álló vállalatokat és társaságokat, mivel a Kehi volt elnöke történetesen az MNV Zrt. vezérigazgatójának, a sukorói telekcsere miatt a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett Tátrai Miklós gyermekének a nagymamája.

Tátrai Miklós és Monostoriné lánya, Katalin románca, házassága vagy életközössége szigorúan a magánszférába tartozna, ha a családi összefonódás nem okoz képtelen jogi helyzetet, és a nemzeti vagyon felett ellenőrzési joggal bíró Kehi vezetője vagy az ex-vezérigazgató megszüntette volna az összeférhetetlenséget.

A Kehi elnökének esetében az összeférhetetlenség elbírálásáról – a jog¬szabály szerint – a kormányhiva¬talt irányító pénzügyminiszter lett volna hivatott dönteni. Hogy a különleges személyi összefüggések, illetve a Kehi feladatkörének alapvető változása között van-e összefüggés, nem tudjuk, de tény, hogy a Kehi 2007-től, a Gyurcsány-, majd később, a Bajnai-kormány idején főként az európai uniós pénzek felhasználásának ellenőrzését kapta feladatul, így a sukorói telekcsere például nem is kerülhetett a látókörébe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!