A családok eladósodásáért is felelősség terheli az előző kormányt

Forrás: mr1-kossuth.hu

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője  a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: az elmúlt nyolc év szocialista-szabad demokrata kormányai politikai bűnt követtek el Magyarországgal szemben, amikor elhibázott gazdaságpolitikai döntéseikkel eladósították az országot, ahelyett, hogy felkészítették volna a soron következő nehéz időszakra, és ezzel óriási kárt okoztak.

A szóvivő nem zárja ki, hogy a devizahitelek elterjedésének, a családosok eladósodásának okait is parlamenti testület deríti majd ki. A korábban az állam által inspirált, hatalmassá duzzadt, alapvetően svájci frankban meglévő lévő devizahitel-állomány óriási kockázatokat rejt magában, amit jelez a devizahitelesek helyzete is, családok százezrei kerültek rendkívül nehéz helyzetbe az előző kormány egészen elképesztőn bűnös magatartása miatt. A politikus súlyos bűnnek nevezte, hogy az előző kormány engedte ilyen szinten eladósodni a magyar családokat. Szerinte ezért mindenképp vizsgálni kellene a devizahitelek elterjedésének okait, azt, hogy a kormány annak idején miért ösztönözte ezt a típusú hitelfelvételt, hogy a Magyar Nemzeti Bank akkori vezetése miért nem szólalt fel hangosan ellene, a pénzügyi felügyelet pedig miért nem figyelmeztette az embereket hatékonyan az árfolyamkockázatokra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!