Csatlakozásra buzdít a Patrióta Európa Mozgalom

Forrás: MTI

Csatlakozásra hívja fel a civil szervezeteket és a magánszemélyeket a Patrióta Európa Mozgalom, amelyet a hagyományos értékek – a család, a nemzet, a hűség, a hit, a szeretet - uniós szinten való hirdetése és védelme érdekében indítottak útjára egy héttel ezelőtt.

„Felhívjuk polgártársainkat, a civil szervezeteket, csatlakozzanak hozzánk. Fejezzük ki sok millióan, hogy nem engedjük megszentségteleníteni értékeinket, nem hagyjuk magunkat többé megalázni" – áll a mozgalom által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

Mint fogalmaztak, „nekünk, magyarországi demokratáknak az emberi jogok védelme, a társadalmi szolidaritás, a vállalkozás szabadsága és a gazdasági növekedés gyümölcseinek igazságos elosztásába vetett hit, valamint a tiszta természethez, a védett környezethez való jog éppen olyan alapértékünk, mint magyar kulturális hagyományainknak és kivételesen gazdag, gyönyörű anyanyelvünknek védelme, és fejlődésüknek harmonikus összekapcsolása".

Mindezek nélkül számukra a demokrácia, a jogállamiság nem képzelhető el, s éppen olyan fontosak, mint „hazaszeretetünk, vagy éppen antik, illetve keresztény hagyományainkon, kultúránkon alapuló európai identitásunk" – szögezik le.

Mint írták, a legutóbbi országgyűlési választásokon „nemzetünk kétharmados felhatalmazást adott a polgári patrióta politikai pártoknak, és e nagy közös akarattal megteremtette a feltételeit annak, hogy parlamentáris módon, polgári értékrenden alapuló forradalmi változások következhessenek hazánkban: a választópolgárok döntő többsége az új kormánytól elvárta, hogy az országot a velejéig korrupt, szétesőfélben levő posztkommunista fél-demokráciából valóban új alkotmányon és törvényeken alapuló polgári demokráciává alakítsa át".

A mozgalom alapítói szerint ösztönös reakció volt a kétharmados felhatalmazás, amellyel személy szerint Orbán Viktort és az általa vezetett polgári demokratikus politikai erőket hatalmazta fel "a nemzet a hon kívánt változások levezénylésére".

„Töretlenül támogatjuk lehetetlen helyzetbe taszított országunk állami vezetőit, és nem hagyjuk, hogy álságos, sokszor hazug állításokkal vádolják őket s rajtuk keresztül azt a több milliónyi magyar választópolgárt, amely demokratikus úton juttatta őket a hatalomba. Nem hagyjuk, hogy olyan vétségekkel, bűnökkel illessenek bennünket, amelyek ellen mindig is harcoltunk történelmünk során, és küzdünk ma is" – írták.

A mozgalom elindítását február 7-én jelentették be az alapítók: Csizmadia László, a négyszáz civil szervezetet képviselő Civil Összefogás Fórumának és a Civil Együttműködési Tanácskozásnak az elnöke, valamint Mészáros László, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vezetője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!